Mahorka néni türelmetlenül ácsorgott a pénztárnál. Még éppen meg tudta előzni a pénztárhoz tartó munkásruhás férfit. Majd pont egy izzadságszagú melóst enged maga elé a sorban.  Na abból nem esznek az biztos! Sietnie kell, hamarosan kezdődik a kedvenc sorozata a tv-ben. Amúgy is ki tudja miféle alak ez itt mögötte. A nadrágja foltos, biztosan egy építkezésen kellene dolgoznia, csak most elszökött a munkahelyről, hogy italt vegyen magának. Az ilyenek miatt drágultak meg a lakások!

Mahorka néni kíváncsian fordult hátra. A férfi udvariasan hátrébb lépett mert azt hitte a néni vissza akar menni valamiért. A melós kosarában zsemle volt, felvágott, és egy üveg üdítő. Mahorka néni vörösödő arccal fordult vissza a pénztár felé. Miért megy ilyen lassan a sor ennél a pénztárnál? - toporgott türelmetlenül. Ide kellene hívni a vezetőt valakinek, hogy lássa milyen lassan dolgozik ez a pénztárosnő! Persze ilyenkor sehol egy főnök! Idegesen nézett körbe, de mindenki türelmesen állt a sorban, senki nem mozdult. Bezzeg az ő idejében! Akkoriban már rég leváltották volna az ilyen lajhárt a pénztárban!  

Mondjuk Mahorka néni ezt határozottan nem így érezte. Történt ugyanis, hogy ahogy haladt előre a korban, az igényei is csökkentek, nem vásárolt már magának a divatos holmikat, és élelmiszerekből is makacsul, csakis a retro féléket vette. Ha őszinték akarunk lenni - Mahorka néni erősen maradi életvitelt folytatott. Ám eközben, hogy mégis lépést tartson a korral, árgus szemekkel figyelt arra a boltban, hogy mások mit tesznek a kosarukba. Aztán abból gyorsan levonta a következtetést, hogy mindenki más jobban él ebben az országban, mint a nyugdíjas. Így történt, hogy Mahorka néni lelkivilága erős lemaradásba került a valósággal szemben.

Sohasem járt külföldön, így Mahorka néni a világ összes kincséért sem hinné el, hogy érettebb társadalmakban megesik, hogy a munkásruhás embert előre engedik a pénztárnál. Mondván: menjen mielőbb a dolgára, hiszen a dolgozó fontos ember, ő termeli ki a nyugdíjasoknak kifizetett nyugdíjat. Persze itt, ahol Mahorka néni él, másféle rendszer van. Itt nem kell kitermelni a nyugdíjat senkinek, hiszen a nyugdíj az olyan, hogy az jár, amiért már megdolgoztak régen. Azt meg már a szomszéd asszonnyal is kitárgyalták, hogy aljas dolog volt a tizenharmadik havi nyugdíjat elvenni a nyugdíjasoktól. Meglehet, hogy a szomszéd asszony emlékezete is körhátrányban van a kalendáriummal szemben, merthogy amikor Mahorka nénitől levonták a nyugdíjjárulékot anno, akkor csupán tizenkét hónap volt csak a naptárban, ráadásul mindez azóta sem változott, így a nemlétező tizenharmadik hónapban nem fizet nyugdíjjárulékot ma sem senki... A rendszer pedig inkább a nyugdíjasokat támogatja, akik tulajdonképpen a jövő számlájára élnek, a fiatalok meg a kilátástalan jövőjüket látva, inkább elmennek.

De ez az apró probléma szomszédasszonyt sem zavarja, így Mahorka nénivel teljes egyetértésben szapulják nap mint nap, a nyugdíjasokon élősködő ifjabb nemzedéket. Hogy ők mennyit dolgoztak annak idején ennek az országnak! Aztán most meg azt kapják, hogy az ifjúság már azon agyal, hogy a nyugdíjasokat ki kellene zárni a szavazásból. Ez a hála azért a sok munkáért cserébe, amit az országért tettek a szocialista érában. A közgazdászok, ezt másként látják. A szocializmus eladósodott, így a fájdalmas valóság az, hogy Mahorka néni szorgalmas munkával a régi rendszerben tulajdonképpen adósságot termelt. Ez nem Mahorka néni hibája, csak ez történt. Az adósságot a rendszer váltás után ugyan kifizették, csak a fél országot kellett adni érte. A helyzet az, hogy Mahorka néni szorgos munkája eredményeként, a következő nemzedékek, nemzeti eledelként feketelevest kaptak örökségül.

De mindez őt egyáltalán nem izgatta, állt a pénztárnál a sorban és azon mérgelődött éppen, hogy már megint nem volt a megszokott kenyeréből a polcon. Mert hiába van még legalább négy fajta másik, ha pont az nincs, amit ő akar venni. Miért nem ügyel az üzlet vezetője, hogy legyen választék? Másik fajta nem kell! Neki ne mondják meg, hogy milyen kenyeret vegyen! Majd ő eldönti, hogy milyet akar! Talán a feledékenység szelleme lehetett a ludas abban, hogy Mahorka néninek nem jutott az eszébe, hogy az ő fiatal korában sokkal kevesebb dilemmával járt a kenyér vásárlás.

Merthogy a kádári időkben egységesen háromféle kenyeret lehetett kapni ország szerte. Lényegesen egyszerűbb volt választani, hiszen a választék az egész, a fél, és a negyed kenyérre korlátozódott. Nem volt ilyen meg amolyan kenyér, a kenyér szabványosan egyforma volt az országban. Abból az egy fajtából lehetett az egész mellett, felet, vagy negyedet kérni. Általában némi sorban állás után, a pultnál kellett külön kérni, hogy vágják el a kenyeret. Tulajdonképpen volt egy negyedikféle kenyér is, amit viszont senki sem vásárolt, ez volt a ”nekem már nem jutott” kenyér. Mert hétköznap sem voltak nyitva a boltok estig, szombaton is csak félnapos nyitvatartás volt, vasárnap meg minden bolt zárva volt. Akkoriban a -bármelyik-nap reggeltől estig mindig van kenyér- fogalma ismeretlen volt.

Annyi változatosság volt, hogy csak majdnem volt egyforma a kenyér mindenhol. Például a bányászvárosokban az ugyanolyan kenyér jobb szokott lenni, mint másutt - a bányászok miatt. A bányászvárosokban jobban ügyeltek a kenyér minőségére, mint máshol, hiszen a bányász a munkásosztály élmezőnyéhez tartozott, ezért a rendszer megkülönböztető figyelmet fordított a bányászok ellátására.

A bányászra akkoriban nagyjából akkora figyelmet fordított a politikai rendszer, mint a mai rendszer a nyugdíjasra. A szén fontos alapanyagnak számított a KGST-ben, ezért a rendszer számára fontos volt, hogy a bányász minél több szenet hozzon fel a mélyből. A mai rendszer számára a voks, a választásokon leadott szavazat a fontos, és mivel a nyugdíjas réteg a legnagyobb szavazóbázis, így a mai politikusok nem a sok munkáskézre vágynak, hanem olyanokra, akik a nevük mellé húzza az ikszet a szavazólapon.

Ezért kiemelkedő figyelmet fordítanak a nyugdíjasokra, hiszen ők adják a legtöbb voksot. Napjainkra a bányász helyett a nyugdíjas lett a rendszer egyik támasza. Persze az nem csak úgy volt, hogy a bányász lement a bányába, a szén meg feljött. Robbantani kellett a megfelelő helyen, fejteni, csákányozni. A korabeli rendszer nem is hagyta magára a bányászt, ki volt dolgozva a bányász számára az ideológia. A rendszer pontosan meghatározta számára, hogy mit szabad, és mit nem. Például: szenet lapátolni a bányában nem összevissza, lapátolni szigorúan csakis felfelé! A rendszer erős kézzel tartott rendet a bányászok között.

Ma ugyanúgy megy ez a nyugdíjasokkal. Ki van dolgozva az ideológia, hogyan lehet a voksot kibányászni a nyugdíjasokból. Amikor négyévente kezdődik a nyugdíjas műszak, a választás előtt megkeresik a nyugdíjasokat a hajcsárok, hogy felébresszék őket. Ha kell robbantanak a nyugdíjas körül, nehogy már a nyugdíjas átaludja a szavazás napját! Jó előre beléjük sulykolják, hogy mit szabad és mit nem. Először is el kell menni a szavazó helységbe, de nem ám akármikor, hanem a szavazás napján. Azután ki kell termelni a voksot, azaz húzni az X-et, de nem ám összevissza!

Szavazni csak felfelé, akire mondjuk! Mert ha nem, akkor ez lesz meg az lesz, ezt meg biztosan nem akarja Mahorka néni! Aztán ha minden rendben ment, és ha majd utána valaki kérdi, hogy volt a szavazás, a választás után néhány nappal már lehet mondani, hogy nem is ment el szavazni a néni. Ha másként nem hagyják nyugton, nyugodtan szidja Orbánt, vagy a Fideszt, úgyis csak négy év múlva lesz megint választás... Ugye érti Mahorka néni?

Mahorka néni értette, csak azt az egyet szerette volna még tudni, mit akarhat tőle ez a férfi itt mögötte a sorban. Ugyan nem érezte, de biztosan izzadságszaga lehet, de majd átmegy a szomszédasszonyhoz, ha lesz ideje, hogy megtárgyalják az esetet. Aztán ő következett a pénztárnál, a pénztárosnő udvariasan köszönt, és rámosolygott. A pénztárosnő rutinos mozdulattal húzta el az árukat a gép előtt, és Mahorka néni máris mehetett az útjára.

Szótlanul elvette a visszajárót, a szatyorba tette a lisztet, a macskakonzervet, és a keresztrejtvényt, aztán elindult hazafelé. Útközben eszébe jutott, hogy milyen szerencsés, mert nem kell alkalmazkodnia senkihez a lakásban. Volt éppen elég gondja baja fiatal korában, amikor kénytelen volt sokáig az anyósával egy fedél alatt élni. Az anyósának olyan kevés volt a nyugdíja, hogy abból nem tudott volna egymaga lakást fenntartani. Megállt a zebránál, és azon töprengett, hogy hová is sietett annyira, de ez nem jutott eszébe ezért úgy döntött, előbb mégiscsak a szomszédasszonyhoz megy, azzal mindent meg lehet beszélni. Hogy minden mennyivel jobb volt régen, amikor nem riogatták a nyugdíjasokat, olyasmivel, hogy nem lenne szabad őket szavazni engedni...