EURÓPA KELETI FELÉN, A KÁRPÁTNAK MEDENCÉJÉN, OTT AHOL A NARANCSSZÍN SUGÁRZIK, OTT HOL A PÁRTÉRDEK VIRÁGZIK, BIZONY OTT A JOG HIÁNYZIK. OTT VAN AMI MAGYAR HAZÁNK .!.A TEA PARTY COMMUNITY egy demokratikus, modern, büszke, önbizalommal teli és sikeres Magyarországot szeretne, ahol összetart a nemzet, mindenkit azonos jogok illetnek meg, értékelik a teljesítményt, mindenki egyenlő esélyt kap és ahol a rászorulók nem maradnak magukra. A TEA PARTY COMMUNITY egy olyan európai, XXI. századi Magyarországot kíván építeni, amelyet nem ideológiai harcok osztanak meg, hanem közös célok tartanak össze. Ahol jó élni, ahol megéri dolgozni.
A bostoni teadélutánnak nevezett, 1773. december 16-ai bostoni eseménysorozat (BOSTON TEA PARTY) az amerikai függetlenségi háború kitörésének a közvetlen előzménye volt.
A 18. század második felében Boston az angol gyarmati politika elleni tiltakozás helyszínévé vált. A szétszórt települések jelentős része ugyanis a keleti part közelében volt. A fehér telepesek száma ebben az időszakban negyedmillióról hamarosan két és fél millióra nőtt. Az angolok is hasznot akartak húzni a nagymértékű kivándorlásból, és jelentősen megemelték az adókat és a behozatali vámokat.
Az 1765-ös bélyegtörvény (STAMP ACT) és az 1767-es, számos termékre, többek közt a teára új adókat kivető Townshend törvények felkorbácsolták a telepesek érzelmeit, akik sérelmezték, hogy úgy kell adókat fizetniük, hogy közben nincsen képviseletük a brit parlamentben.
Az új adók kijátszására széles körben elterjedtté vált a csempészett, amelyben többek közt John Hancock, a függetlenségi nyilatkozat későbbi aláírója is részt vett. Hajóját, a LIBERTYt a brit vámhatóságok 1768-ban elkobozták, őt magát pedig vád alá helyezték a jövedéki törvények megsértése miatt. Védője nem más volt, mint John Adams, az Amerikai Egyesült Államok későbbi elnöke. Az ellene emelt vádakat később elejtették, ám Hancock bojkottot szervezett a Brit-Kelet-indiai Társaság Kínából behozott teája ellen, így annak eladásai a gyarmatokon az addigi 320 000-ről mindössze 520 fontra zuhantak. 1773-ra a Kelet-indiai Társaság eladósodott, raktárai pedig tele voltak a csempészek vámmentesen behozott teája miatt eladhatatlan készletekkel. A brit kormány jóváhagyta a teatörvényt (TEA ACT), amely lehetővé tette a Brit Kelet-indiai Társaság számára, hogy a gyarmatokon a szokásos gyarmati adó megfizetése nélkül, a gyarmati kereskedők és csempészek árai alatt adhassa el az árut.
A legtöbb amerikai kikötőben visszafordították a Társaság teát szállító hajóit, ám Bostonban, ahol a Kelet-indiai Társaság bírta a kormányzó támogatását, előkészületeket tettek, hogy brit hadihajók támogatásával tegyék partra a teát.1773. december 16-án móhauk (Mohawk)vagy narraganszet indiánnak öltözött telepesek megrohantak három angol hajót a bostoni kikötőben, és teaszállítmányukat a tengerbe szórták. Ennek közvetlen oka az volt, hogy az angol kormány a Londonba szállított tea vámját megszüntette, de változatlanul fenntartotta a tea árát az észak-amerikai gyarmatokon.
Ez az úgynevezett „bostoni teadélután” volt a jel az Anglia elleni általános felkelésre az amerikai gyarmatokon. „Olyan teát főzünk György királynak, hogy abba belefullad!” – mondták. A helyzet ezután mérgesedett el mikor Lord North által vezetett kormány a lázadást erőszakkal akarta leverni.
A bostoni események is hozzájárultak az amerikai függetlenségi háború 1775. évi kitöréséhez. A függetlenségi háború a gyarmatoknak Angliától való elszakadásához és az Amerikai Egyesült Államok megalakulásához vezetett.A bostoni teadélutánt követően a brit parlament megtorlásként öt törvényt hozott, melyeket a gyarmaton élők a „kényszerítő” vagy „tűrhetetlen törvények” elnevezéssel illettek.
MR. ORBÁN TEAR DOWN THIS WALL.!.
Mögöttem egy fal áll, amely körülveszi ennek az országnak a szabad szektorait, része egy hatalmas akadályrendszernek . . . MR. ORBÁN VIKTOR, ha békét keres, ha jólétet keres Magyarországnak és Európának, ha liberalizációt keres, jöjjön ide ehhez a falhoz. MR. ORBÁN VIKTOR, bontsa le ezt a falat.!.
A tervek haszontalanok, ám a tervezés létfontosságú. //DWIGHT D. EISENHOWER-.-amerikai tábornok, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke//
Mindegy, milyen akadályok kerülnek elénk, semmi sem állhat milliónyi változást követelő hang útjába. //BARACK OBAMA-.-amerikai jogász, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke//
Magyarország jobbat érdemel, mert MI EMBEREK megvalósitjuk azt, amit mások nem tudnak, és MI EMBEREK oda megyünk, ahová mások nem.
SZERVEZET NYILVÁNTARTÁSI SZÁMA 01-02-0017718
MEGNEVEZÉSE
Tea Párt Közösség
RÖVIDÍTETT NÉV
IDEGEN NYELVŰ ELNEVEZÉS
CÍMER
MOTTÓ
Magyarország jobbat érdemel.!.SZÉKHELY ORSZÁG Magyarország
SZERVEZET SZÉKHELYE
ORSZÁGOS AZONOSÍTÓ
0100./60302./2021./2300058283404.ELJÁRÓ BÍRÓSÁG NEVE Fővárosi Törvényszék
ÜGYSZÁM
0100./Pk.60302./2021.JOGERŐRE EMELKEDÉSÉNEK IDŐPONTJA
2021. október 20.
RÉGI NYILVÁNTARTÁSI SZÁM 17718./2021.LÉTESÍTŐ OKIRAT KELTE
2021. június 28.
MÓDOSÍTOTT OKIRAT KELTE
2024. február 21.
CÉL SZERINTI BESOROLÁSA
politikai párt
CÉL SZERINTI LEÍRÁS
A TEA PARTY COMMUNITY politikai mozgalom támogatja a magyar kormányzati kiadások csökkentését, különböző mértékben az adózás elleni ellenállást, az államadósság és a kormány deficitjének a csökkentés, és ragaszkodást a Magyar Köztársaság Alkotmányának eredetista értelmezéséhez. A TEA PARTY COMMUNITY célja a demokrácia és szociális biztonság megvalósítása, továbbá a széles társadalmi felhatalmazáson alapuló nemzeti kiegyezés a hosszú távú hatással járó kérdésekben, illetve az állampolgári jogok védelme, kisebbségvédelem és a történelmi, kulturális örökség ápolása és védelme. Képviselőjelölt állítása az európai uniós és az országgyűlési, illetve az önkormányzati választásokon.TELEFONSZÁM
pártelnök 00 36 70 560 50 22 kabinetvezető 00 36 70 560 50 35 pártigazgató 00 36 70 560 50 38
hivatalvezető 00 36 70 560 50 92ELEKTRONIKUS KAPCSOLATTARTÁSI CÍM
pártelnök teapartycommunity@gmail.hu kabinetvezető annuit.coeptis@gmail.hu pártigazgató counterintelligencia.center@gmail.hu hivatalvezető secret.service@gmail.huCÉGKAPU ADATAI HOSSZÚ NÉV Tea Párt Közösség RÖVIDÍTETT NÉV 19314617 LÉTREHOZÁS DÁTUMA 2024. április 11. 13:18:00ORSZÁGOS PÁRTELNÖK Szőcs Levente ""Hiszek Istenben, a szeretetben, a szabadságban és az egyenlőségben. Hiszek abban, hogy a nemzetünk lehet még egy szabad, élhető európai állam. Hiszek abban, hogy minden ember egyenlő. Nem papíron, nem szavakban. Itt, a való életben. Hiszek abban, hogy szégyenkezve, félve, rettegve nem lehet egyenlőnek lenni. Hiszek abban, mert hinni akarok abban, hogy mi a nyugati világba tartozunk. Ám ehhez tenni kell. A falakat magunknak kell lebontani.""MEGVÁLASZTÁS IDŐPONTJA 2021. április 30. MEGBÍZÁS MEGSZŰNÉSÉNEK .-. LEMONDÁS .-. IDŐPONTJA 2024. február 21.ORSZÁGOS PÁRTELNÖK Dr. Szaniszló László ""2010. év április hónap előtt volt egyszer egy Magyar Köztársaság. Volt alkotmánya, elnöke, voltak törvényei, szabadságjogai és bírái. Ebben a köztársaságban mindenki szabadon szervezkedhetett, gyülekezhetett, írhatott és beszélhetett. A nép nem volt elégedett kormányával, no de hát leválthatta, és valóban, már csak napok kérdése volt, hogy megtegye. Ebben az országban tiszteletben tartották és figyelembe vették a közvéleményt, a közügyeket szabadon megvitatták. Ez a nép sokat szenvedett, és bár nem volt boldog, az akart lenni, és ehhez joga volt. Sokszor becsapták már, és iszonyattal gondolt a múltra. Vakon hitte, hogy a múlt többé nem tér vissza; büszke volt szabadságszeretetére, és hitte, hogy szentségként tisztelik majd azt. Abban a nemes meggyőződésben élt, hogy senki sem mer kezet emelni demokratikus jogaira. Változásokra, élete megjavítására, haladásra törekedett, és azt hitte, hogy nem kell már sokáig várnia erre. A jövőbe vetette minden reményét. Szegény nép.!. 2010. év április hónap 26. napjának reggelén a polgárok megdöbbenve ébredtek.:.az éjszaka csendjében a múlt árnyai összeesküdtek és amíg a nép aludt, gúzsba kötötték. Ismerős kezek végezték a munkát. A nép ismerte ezeket az arcokat, ezeket a csizmákat, a halál kaszásait. Nem, ez nem lidércnyomás volt, hanem szomorú, szörnyű magyar valóság.""MEGVÁLASZTÁS IDŐPONTJA 2024. február 21.KÉPVISELETI JOG TERJEDELME általános
KÉPVISELETI JOGGYAKORLÁS MÓDJA önálló
MEGBÍZÁS IDŐTARTAMA 5 évMEGBÍZÁS MEGSZŰNÉSÉNEK IDŐPONTJA 2029. február 21.
FOLYAMATBAN LÉVŐ ELJÁRÁS TÍPUSA nincs eljárás folyamatban
FOLYAMATBAN LÉVŐ ELJÁRÁS KEZDETE
. -. -. -. -. -. -. -.BIZTOSÍTÁSI INTÉZKEDÉS nincs eljárás folyamatban
VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS nincs eljárás folyamatban
ADÓSZÁM 19314617-1-42 19314617-1-11
ADÓSZÁM STÁTUSZA
bejegyzett
ADÓSZÁM MEGSZERZÉSÉNEK IDŐPONTJA
2021. október 20. 2024. áprilisKÖZÖSSÉGI ADÓSZÁM
HU19314617
KÖZÖSSÉGI ADÓSZÁM STÁTUSZA
KÖZÖSSÉGI ADÓSZÁM MEGSZERZÉSÉNEK IDŐPONTJASTATISZTIKAI SZÁMJEL 19314617-9492-511-01 19314617-9492-511-11
STATISZTIKAI SZÁMJEL STÁTUSZA
bejegyzett
STATISZTIKAI SZÁMJEL MEGSZERZÉSÉNEK IDŐPONTJA
2022. április 21. 2024. április 12.BANKSZÁMLASZÁM HU 14-11740009-24126548-00000000 SWIFT kód .:. OTPVHUHB
BANKSZÁMLÁT VEZETŐ PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÓ OTP Bank Nyrt.
VAGYONFELHASZNÁLÁS MÓDJA
50%
VAGYONFELHASZNÁLÁS MÓDJA
az éves párt és gazdasági terv szerint