És nem vesz rajtuk erőt a halál.

Olybá vétetnek majd a pőre holtak,

Mint lakói a szélnek s esti holdnak;

Míg csontvázuk letisztogatva korhad,

Csillag gyúl ki könyökön s lábfejen;

Ki elveszti eszét, majd észre tér,

Ki tengerbe vész, ismét partot ér;

Szeretők halnak, él a szerelem;

És nem vesz rajtuk erőt a halál.

És nem vesz rajtuk erőt a halál.

Bár a tenger örvényei alatt

Nyugosznak, holtuk meddő nem marad;

Kínpadra vonva, hol az ín szakad,

S kerékre kötve, meg nem törhetők;

Kezük között kettéhasad a hit,

S orrszarvú bűnök testüket átdöfik;

Minden széthull, de ellenállnak ők;

És nem vesz rajtuk erőt a halál.

És nem vesz rajtuk erőt a halál.

Nem hallják immár a sirály jaját

S a parton megtörő hullám zaját;

Hol virág lélegzett, fejét virág

Nem emeli az esős szélbe már;

Bár nincs eszük, s feküsznek mereven,

Lényegük általüt a százszorszépeken,

S nap felé tör, amíg csak a nap áll,

És nem vesz rajtuk erőt a halál.