Véget érni nem akaróan hömpölygött a Kádár–rendszer. A forradalmi szelek, mit szelek viharok, már elvonultak, és az elvtársak egyre bátrabban loptak. Honfoglaló eleink fél Európát végigrabolták, a vér nem válik vízzé. A magyar rabló nemzetként kezdte, csak időközben a vasfüggöny elzárta az utat, így az elvtársak jobb híján saját országukat fosztogatták. Egy jó káder megbecsüli a lehetőséget, jobb fosztogatni magunkat, mint semmit.

Az ország haladt előre a kommunizmus felé vezető úton, ám egyszer csak a magyar elvtársakat baráti látogatásra invitálták Szovjetunióba. Nem lehetett nemet mondani a baráti hívó szóra, így a magyar elvtársak annak rendje módja szerint, megjelentek Moszkvában. Álltak a vörös szőnyeg szélén, libabőrösen várták, hogy megkapják az ukázt. A kommunizmus szovjet istenei pedig eligazították őket:

– Na ide figyeljenek a elvtársak! Mi tudjuk jól, hogy a magyar elvtársak nagyon szeretnek zabrálni a közösből. Mi nem tiltjuk az ilyesmit, mert a szocializmussal teljesen összeegyeztethető az ilyesmi, de! …Egyszer már nekünk kellett menni a magyar elvtársakhoz rendet csinálni ötvenhatban. Aztán ha még egyszer nekünk kell ott rendet tenni, akkor a magyar elvtársaknak lesz nemulass!

Úgyhogy a magyar elvtársak úgy lopjanak, hogy nehogy kiboruljon a bili, mert akkor az lesz, hogy először rálépünk a magyar elvtársak farkára, azután meg hagyat lökjük a magyar elvtársakat! Szeretnék?

– Ááá! Nyet, nyet… – nyögdécselték a magyar elvtársak a vörös szőnyeg szélén, mert nagyon nem szerették volna, ha a farkukra lépnek.

– Akkor ugye mindent megértettek a magyar elvtársak?

– Da, da! Lesz Magyarosságon minden ocseny hárasó… A szovjet tovaris legyen egészen nyugodt.

Aztán a magyar elvtársak hazajöttek, és attól fogva úgy loptak mint a kisangyal. Mert az elvtársak a szajrézás közben a tarkójukon érezték a szovjet elvtársak tekintetét. Aztán amikor a lopni való kezdett apadni, már az ötéves tervbe is belevették, hogy a kommunizmus sohasem fog felépülni Magyarországon. Az elvtársak egyre bosszúsabbak voltak. Na nem az ötéves terv miatt, hanem már nagyon zavarta őket a szovjet elvtársak figyelő tekintete.

Aztán amikor a szovjet elvtársak egyre jobban el voltak foglalva saját magukkal, és nem tudtak annyira figyelni a magyar elvtársakra, az elvtársak sutyorogni kezdtek:

– Biztos, hogy annyira kellenek nekünk a szovjet elvtársak a fejünk fölé? Még lopni sem lehet tőlük rendesen, állandóan figyelik az embert!

Azzal az elvtársak ásót ragadtak, és elkezdték ásni a kommunizmus sírját. Ha már úgysem valósul meg minálunk, legalább el legyen temetve a szerencsétlen eszme, ne büdösödjék a teteme országszerte. Így történt, hogy amikor elérkezett a rendszerváltozás, a kommunizmus már réges-rég el volt földelve Magyarországon.

Búcsúbeszédet nem mondtak fölötte, mert az elvtársak el voltak foglalva azzal, hogy a régi rendszerből újat csináljanak. A rendszer maradt a régi, lopni lehet de már a szovjet elvtársak figyelő tekintete nélkül. Az elvtársak is maradnak, csak már nem lesznek elvtársak, de maradnak bűntársak. Az elvtársak adtak a látszatra, és az új rendszert elnevezték többpárt–rendszernek. Nehogy már valaki azt feltételezze, hogy a rendszer nem is változott Magyarországon! Aztán szétszéledtek, a többpárt–rendszer minden irányába, terv szerint. Amikor az utolsó orosz tank is elhagyta az országot, az elvtársak megtörölték az izgalomtól verítékező homlokukat:

– Istenek hála, hogy ezt is megértük!

Az elvtársak megnyugodtak, nem nyomasztotta őket többé az ötéves tervek illúziója. Lophattak kedvükre ötéves terv nélkül. Történt aztán, hogy az elvtársak, akik persze már nem is voltak elvtársak, senkitől sem zavartatva ellopták a cukorgyárakat az országban. Volt cukorgyár, nincs cukorgyár! Kit érdekelt ilyesmi?

Ahogy telt-múlt az idő, az elvtársaknak, egyre több problémájuk támadt. Az igaz ugyan, hogy nem voltak már a fejük felett a szovjet elvtársak, de jöttek helyettük a kapitalizmus moguljai. Új eszme, új szokások, a kapitalizmusban a lopási szokások is mások. Ott nem az elvtársiasság alapján szabályozzák, hogy kinek szabad lopni, kinek nem. Cukorgyárak már nem voltak, a mindenféle pártokban ténykedő elvtársak egyre gondterheltebbek lettek.

– Már mindent elloptunk amit lehetett! Mit fogunk lopni, ha ez így megy tovább?  - Az elvtársak és bűntársak egyre többet veszekedtek.

Szerencséjükre, Viktor a segítségükre sietett:

– Figyeljenek csak az elvtársak! Látom egyre több a vitájuk egymással, mert fogyóban a lopni való az országban. Lenne egy tisztességes ajánlatom a számukra. Álljanak ide mögém, szépen sorban, és lesz suska, nem fog elfogyni a lopni való soha!

Az elvtársak hümmögtek, kissé tanakodtak, aztán felsorakoztak Viktor mögé szépen, sorban. Újra egy táborban voltak mind a bűntársak, akár a Kádár–rendszer alatt.

Az elvtársak megnyugodtak, Kádár–rendszer helyett Orbán–rendszer. Hát nem mindegy, hogy mi a neve, ha a rendszer a régi marad? A rendszer emberei lophatnak, a többi meg a kapitalizmus gondja. Végtére is az imperialistáké az ország, hát törődjenek vele ha annyira kellett nekik.

Aztán egyszer az imperialisták elkezdtek törődni a dolgokkal, és szóltak Viktornak, talán mégse kellene annyit lopni. De aztán erre már Viktor is éktelen haragra gerjedt:

– Nehogy már a kapitalizmus dirigáljon, mikor én vagyok a világ közepe!

Azzal nosza, nyomban kiötlötte Viktor a zseniális tervet, az oroszokat ereszti a nyugati imperialisták nyakába, ha nem szállnak le róla. Azzal telefont ragadott, és bepanaszolta a nyugati urakat azon nyomban Moszkvában.

A magyar elvtársak cinkosan hunyorogtak, ez nagyon jó lesz! Majd az orosz elvtársak móresre tanítják az imperialista urakat. Nehogy már azok dirigáljanak nekünk, mikor mi vagyunk a világ közepe.

Ámde, hogy hogysem, az imperialista urak ott nyugaton, elfelejtettek berezelni a magyar elvtársak terveitől. Aztán egy napon arra ébredt az ország, hogy hiányzik a cukor a boltok polcairól. Se cukorgyár, se cukor, csak az enyveskezű elvtársak és bűntársak vannak mindenféle pártszínekbe beöltözve. Hogy aztán azoktól miképp lesz édesebb a magyarok szája íze, azt bizony senki sem tudja!

Így aztán a szerencsétlen magyarok keserű választások elé nézek:

Ámde, ha a világközepe Viktor, az elvtársakkal meg Putyinnal együtt fognak cigánykereket vetni, nyugaton az imperialista urak akkor sem fognak megijedni.

Így aztán rendkívüli választás jön Magyarországon! Vagy keserű lesz az élet cukor nélkül, vagy rendszert kell váltani, de most már az elvtársak nélkül. A szovjet módszer bevált, érdemes újra felidézni:

Erősen rá kell lépni az elvtársak farkára azután lazán hanyatt kell őket lökni!

U.i.: Cukorgyárat már nem lehet választani, ahhoz korábban kellett volna felébredni!